Kismamasors

PDF Nyomtatás E-mail
Utazás várandósan

Laura mindenórás kismamaként elkeseredettségének adott hangot levelében. Úgy érzi, az utca embere nem veszi figyelembe, nem tartja tiszteletben másállapotát. Megdöbbentő sorai szolgáljon tanulságul mindannyiunknak!

Második gyermekemet hordom a szívem alatt, mindenórás terhes vagyok. Hatalmas, kerekedő pocakomat csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Döbbenten tapasztalom, hogy sajnos sokan vannak olyanok, akik valóban nem akarják meglátni egy kismama rászorultságát. Ilyen embertelen hozzáállást tapasztalva sokszor sírni lenne kedvem.


Első élményem a laborban történt, ahová vérvételre menetem, természetesen éhgyomorral, alacsony vérnyomástól szédelegve, "ahogy illik". Rendes emberként természetesen végigvártam a soromat a regisztráló pultig, ahol le kellett adni a beutalót. Megjegyeztem az előttem álló arcát is, ha véletlenül elkeverednék az újbóli sorban állásnál a vérvételhez, tudjam, ki mögé kell besorolnom. A papír leadását követően azonban hogy, hogy nem, teljesen szem elől tévesztettem a megjegyzett hölgyet. Kerestem, nézelődtem, hiába. Ekkor tanácstalanságomban elpanaszoltam gondomat a mellettem álló ötvenes úrnak, aki azonban minden empátia nélkül odavetette nekem: " Azt nem tudom, hogy hol állt, de az biztos, hogy mögöttem!" Letaglózva álltam ott egy pillanatig, majd elindultam a sor végére. Az úr talán meggondolhatta magát és embertelen tettét, mert végül "kegyesen" visszahívott maga elé. Megalázottságomban és megbántottságomban csendben végigkönnyeztem a sorban állást.
Bár többnyire autóval hoz-visz szerető férjem, ám mégis elő-előfordul, hogy BKV-ra kell ülnöm. Így történt mostanában többször is. Hatalmas pocakommal és zsibbadó kezeimmel bizony nem volt könnyű átvészelni azt a hosszú buszozást, az éles kanyarokban kapaszkodást, amit állva kellett végigélveznem. A huszonéves fiatal lány, máskor az erőtől duzzadó harmincas "férfi" (szándékosan tettem idézőjelbe!!!) minden lelkiismeret furdalás nélkül néz keresztül rajtam. Ugyan, minek is adná át a helyét egy nagy pocakos kismamának? Üzenem nekik, ha labilis egyensúlyát elveszti egy pocakos anyuka, és elesik, netán ráesnek, az a kisbabája életét is veszélyezteti! Most mondjam azt, hogy éljék át majd ők is ugyanezt kismamaként, kispapaként? Nem mondom, mert ha néhány év múlva fordított helyzetben találkozunk, én ennek ellenére is átadom a helyem a rászorulóknak! Még annak a bizonyos lánynak is!
Folytathatnám a sort, amikor egy lépcsőfokok nélküli mozgólépcsőn próbáltam nagy hassal egyensúlyozni, egyik kezemben a kislányommal, másikban egy zacskóval (kapaszkodni esélyem sem volt) és egy mögöttem álló korombéli hölgy felháborodva követelte, hogy álljak félre, mert ő siet. Mire nemet mondtam gyermeke(i)mre hivatkozva, hangsúlyozta, hogy ő is kétgyerekes anya és tudja, mit beszél. Természetesen érvei ellenére sem mozdultam, ám szavai mélyen megdöbbentettek.
Arról már nem is beszélek, amikor szülés előkészítő tanfolyamon kispapák foglalják el a kismamáknak fenntartott ülőhelyeket, és simán elnézik, hogy kismamák rohangásszanak és szerezzenek maguknak saját széket, padot, ülőalkalmatosságot, ha nem akarnak állva elájulni. Ezek után azon sem lepődöm meg, amikor külön kitáblázva látom kiírva a következőt a 4D-s ultrahangon:
"Kérjük a kispapákat, hogy adják át ülőhelyüket a kismamáknak!"
Ez most komoly? Sajnos nagyon is az! Emberek, ébredjünk fel!!!!!!!!