Kisiskoláskor (6-10 év)

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

A mászás

PDF Nyomtatás E-mail
Testi fejlődés csecsemőkorban

A mászás a baba első olyan helyváltoztatási módszere, melynek segítségével képes lesz önállóan felfedezni az egész szobát, sőt akár az egész lakást. A klasszikus mászási póz fejlődése a térdeken és a kezeken való egyensúlyozási képesség elsajátításával indul. A helyváltoztatáson túl a mászás kiváló testgyakorlás is, mely éppen azokat az izmokat erősíti, amelyekre a következő mérföldkő eléréséhez, - a járáshoz - nagy szüksége lesz a babának.
Mikor kezd el mászni a baba?
A legtöbb baba 6 -10 hónapos kora között sajátítja el a mászás tudományát. Előfordulhat, hogy a baba a "klasszikus" négykézláb mászás helyett például a popsiján kezd csúszni, vagy fél térden csúszva halad előre, esetleg hason "fókázik". Néhány kicsi teljesen kihagyja a mászást, és egyből a felállással és a járással próbálkozik. Nem szabad tehát aggódni, ha a baba nem a megszokott sorrendben, nem a megszokott módon és időpontban jut el a mozgásfejlődés egyes állomásaira. A lényeg, hogy mobilizálódjon.
Hogyan fejlődik a mászás?
Közvetlenül azután, hogy a baba 6-7 hónapos kora körül megtanul segítség nélkül ülni, nagy valószínűséggel szinte azonnal elkezd mászni is. Már elég erősek a kezei, lábai és a hátizmai ahhoz, hogy megtartsák. Fejecskéjét már huzamosabb ideig képes emelve tartani, így mindíg akad valami izgalmas látnivaló a környezetében, amit persze azonnal fel akar fedezni. A legtöbb baba először ülőhelyzetből próbál négykézlábra ereszkedni, de az is előfordul, hogy a sorrend felcserélődik. Általában ezután fedezik fel a négykézláb, előre-hátra hintázás ("rogyizás") örömét, amit sok pici annyira élvez és olyan intenzitással művel, hogy a kiságy valósággal "elindul" alatta. Úgy 9-10 hónaposan ismerik fel, hogy a térdet hátranyomva a test előremozdul, ami gyakorlatilag az utolsó kulcsmozdulat a mobilitáshoz. Ahogy ügyesednek, megtanulnak visszaülni mászó helyzetből. Elsajátítják a keresztmozgást is, vagyis az ellenkező kéz és láb együttmozgatását. Ezzel elérik a mászási képesség csúcsát, és mire 1 évesek lesznek, már úgy mozognak négykézláb, mint egy kis versenygép.
A mozgásfejlődés következő lépcsője:
Miután a baba tökéletesítette mászási tudományát, már csak egyetlen lépcsőfok marad hátra a szabad és teljes mobilitás eléréséhez: a járás. Először megpróbálja álló helyzetbe felhúzni magát, - minden lehetséges tárgyat felhasználva, legyen az a nagymama szoknyája, vagy éppen a dohányzóasztal. Amint ráérez a kétlábon egyensúlyozás titkára, elkezd kapaszkodva közlekedni a járókában és a lakásban bútortól-bútorig. Ezután már csak idő kérdése, hogy mikor kezd el járni, futni, ugrani, ugrándozni.
A szülő szerepe
A mászásra való ösztönzés egyik legjobb módja, ha a baba kedvenc játékait a csemete közelébe helyezzük jól láthatóan, ám az elérhetőség határain kívül. Rakhatunk kisebb akadályokat is (pl. párnát, dobozt) a baba útjába. Ezáltal még inkább fejleszthetjük a baba mozgáskoordinációját, figyelmét és önbizalmát. Fontos azonban, hogy ilyenkor semmi esetre se hagyjuk magára a kicsit, mert az akadályként használt tárgy veszélyforrás is lehet kellő felügyelet nélkül!
Azonban a legfontosabb szülői tennivaló, - mielőtt a baba útrakel a lakásban - hogy meggyőződjék a lakás biztonságos voltáról. Különös figyelmet kell szentelni a lépcsőknek. Később bizonyára kiválóan fog néhány lépcsőfokot megmászni a kicsi, de kezdetben okosabb, ha a lépcsők le vannak zárva. A veszélyes, törhető, lenyelhető tárgyak kerüljenek magasabb polcokra, a bútorok sarkait sarokvédővel fedjük. A szúró-, és vágó eszközöket, valamint a gyermekekre veszélyes anyagokat tartalmazó fiókokat, szekrényeket lássuk el gyermekzárral! Fél szemünket mindig tartsuk a picin!
Ami aggodalomra adhat okot
Mint tudjuk, a babák fejlődése különböző módon és időben megy végbe. Viszont, ha a kicsi egyéves koráig semmilyen módon nem próbálkozik a helyváltoztatással, vagy ha nem tudja összehangoltan mozgatni a kezét és a lábát, esetleg a jobb és bal kezek és lábak mozgása nem fejlődik egyformán, konzultáljunk a gyermekorvossal!