Kisiskoláskor (6-10 év)

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

Ildikó szüléstörténete

PDF Nyomtatás E-mail
Szüléstörténetek

Azt sem tudom, hogy hol kezdjem! 2ooo.o7.15.-én kiderült, hogy terhes vagyok. Nagy volt az öröm, de nem sokáig. Két hét múlva elkezdtem vérezni. Irány a kórház.Még túl pici volt a terhesség, ezért nem tudták megállapítani, hogy mi történt.Hát vártunk. Az embrió másnap még élt.Közölték,hogy nincsen semmi baj, menjünk haza, pihenjek!

Rá egy hétre, újabb bevérzés.Senki nem tudta, hogy ez megint mi lehet, hát megint, azaz, még mindig feküdni, pihenni. Már majdnem 6 hetes terhes voltam, mikor újra véreztem.Most már bent fogtak a győri kórházban. Elkezdtek sárgatest hormonokkal tömni. Gondolták, ez hátha segít. Így is volt, 5 nap után kiengedtek. Hazamentem Sz-re a szüleimhez. Másnap ismét bevéreztem. Akkor azt hittem, hogy itt a vég. Bementem a helyi kórházba, ahol közölték, hogy bent kell maradnom, mert láthatóan is van egy haematóma. Türelmes voltam napokig, majd megkérdeztem, hogy mikor mehetek haza. Ekkor az egyik nagyon " kedves ", rendes doki azt mondta,"- megvárjuk, míg elvetél". Nos , szerencsére, ebből nem lett semmi. Két hét után kiengedtek saját felelősségemre. Visszamentem Gy-be. Majdnem minden rendben ment, de csak egy darabig. Leszámítva a nem csak reggeli rosszulléteket, hányásokat, elég jól voltam. De csak addig, míg... Elindultunk Budapestre a párommal, mert megnéztük a lakásunkat, hogy milyen állapotban van, miket kell még csinálni, a pici érkezése előtt. Ekkor még csak 16 hetes terhes voltam. Ami akkor elkezdődött, azt nem kívánom senkinek. Reggel elkezdtem hányni, itt még úgy gondoltam, hogy ez a szokásos, de sajnos nem. 5-10 percenként hánytam. Szinte már semmi nem jött belőlem, már a végén epe sem, csak ilyen nyálkás valami, de ezt inkább nem részletezném. 32-szer hánytam mire visszaértünk Győrbe.A kórházban egyszerre infúzióra tettek , mert majdnem kiszáradtam. 4 nap után hazaengedtek.A kórházban azt mondták, hogy biztos valami gyomorfertőzés. De én tudtam, hogy ez is a terhességgel van összefüggésben. 3 nap múlva újra elkezdtem hányni, most csak 17 -ig jutottam. Megint kórház, infúzió. Már az orvosok is belátták, hogy nem gyomorfertőzésről van szó. Semmilyen gyógyszer nem használt, ezért kúpot kaptam. Ami használt is. Eltelt egy - két hét, és mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Közben felköltöztünk Budapestre. Kerestem egy orvost, aki a panaszaimmal is elvállalt. 23 hetes terhes lettem, egyre gyakrabban görcsölt a hasam. Az orvos gyógyszereket írt fel és ágynyugalomra intett, ami persze nem volt újkeletű. A tabletták segítettek, fájások már nem nagyon voltak, csak keményedések, de azok szinte mindig. 32 hetesen minden nap, vagy másnap kellett mennem a kórházba, nézték a baba szívhangját, a keményedéseket, mozgását, ami nem nagyon volt, sajnos. Akkor megállapították, hogy a lepény kezd meszesedni, ami elég nagy baj, mert az a terhesség legvégén vagy túlhordásnál szokott előfordulni. Majd a 34. héten befektettek a kórházba, azzal, hogy megindítják a szülést. De nem . Még vártak, sajnos. Hétfőn feküdtem be , minden nap többször is ellenőriztek. Pénteken fájásaim voltak, de nem hittek nekem, pedig a gép is kimutatta, csak a vizsgálatok alapján a méhszáj teljesen zárt volt. A szombatot, vasárnapot végigvajúdtam úgy, hogy senki nem hitt nekem. Majd 2001.02.12.-én hajnali 4.25.-kor elfolyt a magzatvíz. Persze a nővérnek hiába csengettem, nem jött. Így kénytelen voltam én kimenni. Persze az ügyeletes orvos nem hitt nekem. Mikor megvizsgált, azt mondta, a méhszáj még teljesen zárt. Leborotváltak, majd felmentem a szülőszobába. 5 óra után már fent voltam, de az orvosom csak 9 óra után jött fel megnézni engem. Mivel méhszájtágítót nem kaphattam, mert a baba szívhangja nem volt mindig tökéletes, ezért kézzel tágított az orvosom minden órában. Kegyetlen volt. Majd 2001.02.12.-én 13.40.-kor megszületett a fiam 48 cm-rel és 2750 grammal a 35. hétre. Nos, itt még nincs vége a történetemnek.A fiam megszületése után próbálták úgymond megszülettetni a lepényt, ami nem sikerült. Altatás, érzéstelenítés nélkül próbálták kikaparni belőlem, de nem sikerült. Nagyon elkezdtem vérezni,akkor gyorsan elaltattak. Másnap ultrahang, ahol megállapították, hogy még maradt bennem lepény. Nem tudtak mit csinálni velem, mert a méh fala nagyon roncsolódott. Az orvosom azt mondta, hogy a természet bölcs, tudja mikor minek kell történnie.Így hát vártunk. Hazaengedtek az ötödik napon engem és a fiamat. Szenvedett szegény pici fiam is . Nagyon besárgult. Két hetesen visszakerült a gyerekklinikára, inkubátorba és infúzióra. Szülést követően négy hétig nagyon rosszul voltam, majd 40 fokos lázam lett, ömlött belőlem minden, a gyermekem a tejemet kihányta. Felhívtam az orvosomat, aki azt mondta, hogy biztos egy kis vírus. Nem bíztam benne. Kerestem egy másik orvost még aznap, aki egyszerre beutalt a kórházba, majd másnap reggel kikapartak. De még most is maradt bennem valami, de nem tudták, hogy mi. Hetekig jártam ellenőrzésekre, de semmit nem tudtak mondani. Anyósom, aki az egészségügyben dolgozik, azt mondta, hogy menjek el az ő kórházi orvosához, vidékre.Megtettem. Szülést követően négy hónappal még mindig kínlódtam. A vidéki orvos megvizsgált, majd közölte, hogy újra ki kell kaparni. A műtét után még mindig lepény és burok maradványokat láttak. Május végén újabb kaparás történt és úgy tűnt, hogy sikerült minden oda nem illő dolgot kiszedni. November végén méhszájplasztika következett. Sikerült ez is. 2003-ban végre találtam egy jó orvost Pesten. Ő kiderítette,hogy egy hajszál választott el attól, hogy meddő legyek. Remélem, hogy a fenti történetem nem elrémiszti majd a kismamákat, hanem erőt ad nekik. Erőt és reményt ahhoz, hogy igenis érdemes és van miért, azaz kiért küzdeni a legnehezebb helyzetben is.