Kisiskoláskor (6-10 év)

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

Erika szüléstörténete

PDF Nyomtatás E-mail
Szüléstörténetek

2004. januárjának egyik reggelén nagy meglepetés ért bennünket: a terhességi teszt két csíkot mutatott. Örömömben sírtam is és nevettem is.

Nagy izgalomban teltek ezek után a napok, és közben csak azon járt minden gondolatom, hogy melyik orvosra bízzam magam és leendő gyermekem nagy pillanatát. Itt, ezen a dunántúli megyeszékhelyen, ahol élünk, több választási lehetőségem is lett volna, de végül a rokonaim és barátaim által kedvelt és tisztelt Dr. L. Zoltánt választottam. Mint minden új helyzetben, most is kritikus szemmel léptem be először hozzá, de a 9 hónap alatt megnyugvást és biztonságot kezdtem érezni, tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Szeptember 23-át jelölte meg a mi nagy napunknak. A terhességem problémamentesen zajlott és izgatottan vártuk a kijelölt időpontot. Hogy minden rendben legyen, biztonságunk kedvéért szülésznőt is választottunk, s orvosunk tanácsát megfogadva V.Rita lett a segítőnk, akit már ismertünk, mert egy általa szervezett szülőszoba látogatás alkalmával a nagy melegtől elájultam, és Ő készségesen mindent megtett, hogy hamar talpra álljak. Az utolsó hónapban lassan vánszorogtak a napok, de csak elérkezett az a csütörtöki nap, 23-a. Az viszont ugyanúgy el is telt, mint eddig az összes többi. Kétnaponta vizsgálatra és NST-re jártam, de mindig csak annyit mondott Rita, hogy mivel két ujjnyira nyitva van a méhszáj, ne ebédeljek sokat, és sétáljak, mert lehet, hogy este találkozunk. Minden másnap erre vártam, de nem történt semmi. 28-án azonban a doktor úr úgy döntött, jobb lesz, ha befekszem a kórházba, és akkor árulta el, hogy attól fél, nagy lesz a baba az én méreteimhez képest, és lehet, hogy nem tudom spontán megszülni és ez sajnos csak a vajúdás alatt derül ki. Megfordult velem a világ. Nagy álmom mindig az volt, hogy átérezzem a szülés minden ízét a fájdalomtól a boldogságig. Kissé szomorúan hajtottam álomra a fejem ezen az éjszakán, egyrészt azért, mert már a szülés előtt kórházba kell feküdnöm, másrészt a császármetszés gondolata miatt. Férjem látta arcomon a feszültséget, odahajolt a pocakomhoz, és megkérte Fruzsinát, hogy ne kínozzon nagyon meg engem, és gyorsan, ügyesen jöjjön a világra úgy, hogy az mindhármunknak jó legyen. Sorsomba beletörődve, kicsit megnyugodva, vegyes érzelmekkel aludtam el. Éjjel 2-kor megébredtem, mert valami furcsát éreztem. A hasam megkeményedett, ezt az érzést már ismertem, de már fájdalom is társult hozzá. Mivel első szülésemre készültem, még nem tudtam mit kell várnom, mire számítsak, csak azt, hogy nagyon fog fájni. Hát nekem nagyon fájt. És rendszeresen, 8 percenként jöttek a görcsök. Férjemet nem kellett ébreszteni, csak mosolyogva kérdezte,-"Megyünk szülni?" Nem válaszoltam, mert úgy tudtam, hogy először fél óránként, majd 20 percenként jönnek a fájások és egyre hosszabbak lesznek, egyre erősebbek. Én pedig 8 percenként éreztem... Egyre többször látogattam meg a mellékhelységet, hasmenés jött rám. Már tudtam, hogy ez is jele a beindult szülésnek. Ekkor hívtam fel Ritát (1/2 4 lehetett), aki megnyugtatott, hogy minden rendben, majd csak akkor menjünk be a kórházba, ha sűrűsödnek a fájások, vagy elfolyik a magzatvíz, de 1/2 6-kor mindenképp telefonáljak, hogy mi a helyzet. Nem telt el fél óra, megint meglátogattam a WC-t, és akkor ért a következő meglepetés: elfolyt a magzatvíz, gyorsan megint telefonálni kellett. Négyperces fájásokkal lezuhanyoztam, de ehhez már a férjem segítsége kellett, egyedül képtelen voltam bármit is csinálni. 1/4 5-re értünk a kórházba, ahol Rita már várt minket, megvizsgált, és közölte, hogy nyomás a szülőágyra, mert már csak egy kis perem látszik a méhszájból. Még megijedni sem volt időm, amikor azt közölte, hogy a nehezén már túl vagyok. Nem akartam elhinni. Talán tíz perc sem telt el, és megjelent a doktor úr, aki most is mosolygott, és nyugtázta a dolgot, hogy eddig remekül megy minden. De ekkor már sehogy sem volt jó, főleg nem fekve, pedig még várni kellett, hogy az a kis perem eltűnjön, közben pedig rákapcsoltak az NST-re. Ekkor már éreztem a nyomási kényszert, amit alig bírtam visszatartani. Az egész szülésből ez a része tűnt a legkellemetlenebbnek. Még megvártunk 3 fájást mire mindenki egyöntetű véleményére szabad lett az út Fruzsi előtt. Összeszorítottam a fogam, becsuktam a szemem, és teljes erőmet beleadva segítettem világra kislányomat, aki 2004.09.29-én reggel 05:25-kor sírt fel először. Soha nem érzett boldogság és megkönnyebbülés öntött el, mikor a mellemre helyezték ezt a kis csöpp lényt, aki a 9 hónap alatt bennem fejlődött, belőlem táplálkozott és én jelentettem neki magát az ÉLETET. Természetesen sírtam én is, a férjem is és a nagyszülőknek is könnybe lábadt a szemük, akik a folyosón izgulták végig az eseményeket. Akkor már eszembe sem jutott, hogy lehetett volna császármetszés is dologból, hisz végigéltem azt, amiről eddig csak hallottam, amit mindenki csak úgy emlegetett, hogy "maga a csoda" A szokásos vizsgálatok után még jobban megnyugodtam, hogy minden rendben van a kislánnyal, aki nem is lett olyan kicsi: 3720 gramm, 51 cm. Miközben csodáltuk életünk új értelmét, a doktor úr megvizsgálta a méhlepényt és összevarrt úgy, hogy szinte nem is éreztem semmit. Végig mondta, hogy mit lát, és mit csinál velem, mert tudta, hogy egy nő, akármilyen jó is az orvos-beteg kapcsolat, mégis kiszolgáltatott helyzetben van a szülőágyon. A kórházban töltött néhány nap alatt, amikor láttam a többi kismamát úszógumin ülni és sápadtan panaszkodni, akkor éreztem igazán súlyát annak, hogy mennyire jól vagyok. Azt hiszem elmondhatom, hogy a terhességemmel, szülésemmel kapcsolatban szerencsésnek érezhetem magam, valamint azért, hogy megtaláltam azt az orvost és szülésznőt, akiktől mindent megkaptam, amit egy ilyen helyzetben elvár az ember, és e rövid történettel szeretnék még egyszer hálás köszönetet mondani nekik, hogy tudásukkal és odaadásukkal végigsegítették életünk eme jelentős fejezetét. Továbbá azt kívánom minden várandós kismamának, és a családalapítással még csak gondolatban foglalkozó nőnek, hogy éljék át minden percét terhességüknek, legyen szerencséjük a szüléssel, és ami a legfontosabb: egy egészséges, szép kisbaba boldog szülei legyenek!