Eltűnt a gyermekem! Segítség!

PDF Nyomtatás E-mail
Segítség a bajban

"Hétvégén budapesti városlátogatást szerveztünk családommal és barátaimmal. Keresztül-kasul bejártuk a várost, míg egy szörnyű pillanatban ráeszméltem: eltűnt mellőlem 5 éves kisfiam!“


Hány és hány ilyen esetről hallunk, melynek jó esetben szerencsés végkimenetele van, ám ez sokszor azon is múlhat, mennyire készítjük fel e vészhelyzetre gyermekünket. Mit tehetünk hát szülőként?
Néhány megelőző és veszély esetére szóló tanács minden felnőttnek:

 

  • Mindig fogjuk óvodás és kisiskolás korú gyermekeink kezét akár idegen helyen járunk, akár nem. Ez nem csak az ellen véd, hogy a gyermek eltűnjön, elkeveredjen, de közlekedési baleseteket is megelőzhetünk általa.
  • Egyetlen percre se hagyjuk magára gyermekünket, hiszen ez is elegendő idő arra, hogy szem elől tévesszük egymást!
  • Már egészen kicsi korban tanítsuk meg a gyermeknek teljes nevét, lakcímét, szülei nevét!
  • Ha életkora engedi, tanulja meg használni a telefont, és ismerje a legfontosabb telefonszámokat: ingyen hívható rendőrség, tűzoltóság, mentő, illetve a családi telefonszámot!
  • Az egyik legfontosabb tanácsunk: alapozzuk meg gyermekünk egyenruhások iránti bizalmát, szeretetét, hiszen ők azok, akikhez mindig bizalommal fordulhat vészhelyzet esetén! Látogassunk el rendvédelmi nyílt napokra, ahol megbarátkozhat a rendőr, katona vagy tűzoltó bácsikkal! Értessük meg vele, hogy ha segítségre van szüksége, az egyenruhás bácsikhoz, nénikhez a legnagyobb bizalommal fordulhat! Fontos, hogy gyermekünk tőlünk is azt lássa, hogy maximális tisztelettel, szeretettel fordulunk egyenruhás segítőink felé.