Kisiskoláskor (6-10 év)

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

Retteg a kutyáktól...

PDF Nyomtatás E-mail
Gyermeknevelés

kutyától való félelem... panaszolta Dóra, akinek fia azóta félt minden ebtől, mióta a szomszéd acsarkodó kutyája megijesztette. Dóra és a család többi tagja régóta szeretett volna saját kutyát, ám a fiúcskára való tekintettel erre még nem került sor.


A szülők úgy gondolták, megvárják, míg ezek a félelmek elülnek, csillapodnak és csak utána kerülhet terítékre a téma. Két-három év elteltével aztán, úgy tűnt, kezdett felolvadni a jég, hiszen gyermekük már érdeklődéssel fordult egy-egy szelíd kutya felé. Volt olyan is, amelyiket, ha óvatosan is, de megsimogatta. Szülei ekkor hozták szóba  a témát és a kisfiú már nem zárkózott el. A fokozatos, türelmes barátkozás meghozta a gyümölcsét. A gyermek nyitott volt arra, hogy egy kölyökkutya kerüljön a családba. Az állat megérkezte előtt annak képét kinyomtatták és kitették a hűtőre, amit egy ideig érdeklődve nézegetett a gyermek, később már puszilgatta is. Ekkor érkezett el az a pillanat, hogy a kutyát hazavigyék.

A kisméretű, félelmet nem generáló kölyök állat mellett fokozatosan feloldódtak a szorongások, így mára elmúlt a gyermekből minden félelem.

Ha az Ön gyermekénél is hasonló probléma adódik, tanácsos a gyermekhez igazodva, fokozatosan és kíméletesen oldani a feszültséget. Soha ne legyen kényszeres „barátkoztatás“, ehelyett figyeljen gyermeke jelzéseire. Meglátja, mikor jön el a pillanat, amikor a csemete készen áll.