Frontátvonulás

PDF Nyomtatás E-mail
A gyermekkor gyöngyszemei

Az édesapám a második nagy háború idején volt 7-8 év körüli kisgyerek. A háborús események mindenkiben mély nyomokat hagytak. Szüleim, nagyszüleim sokat meséltek erről a vérzivataros időszakról.

Amikor az oroszok elérték a Dunát, mindenki aggódva készült az átvonulásra. Az élelmiszer egy részét, az értéktárgyakat  elrejtették és a lányokat is elbújtatták. A ránézésre katonakorúaknak sem volt szerencsés szem előtt maradni. Anyai nagyapáméknak volt egy 2 éves, vörös szőrű mudi kutyájuk. Szerencsétlent sztalinnak nevezték el, ezért őt hamar el kellett tenni láb alól, nehogy bajt hozzon a családra. Az idősebb korosztály már látott egyet, s mást az első világháború idején. Igyekeztek felkészíteni a falut a túlélésre. Két tizenéves kisfiú mégis egy ostoba félreértés áldozata lett már az elején. Amikor jött a hír, hogy a határban vannak a vörösök, kíváncsiságukban felmásztak a templomtoronyba, hogy jobban lássák őket. Sajnos a katonák is észrevették a toronyból leskelődőket. Mindenhol partizánokat kerestek az elő őrsök. Foglyul ejtették őket és bár a falu öregjei próbálták menteni őket, az oroszok helyben végeztek velük. Bocskai csákó volt a fejükön, és ez a felderítőknek elég bizonyíték volt.

Ez megalapozta a viszonyt a katonák és a civilek között arra a pár napra, míg a csapat a faluban időzött. Apámékhoz a parancsnok vette be magát. A családot kizavarták a csűrbe. Az udvarra beállt egy kocsi két hatalmas rumoshordóval, amit két géppisztolyos katona őrzött éjjel-nappal. Ez volt a lelkesítő szere a katonáknak.

A felnőttekkel nem is, de a gyerekekkel barátságosak voltak a katonák. Apám hamar a kedvencük lett. Orosz nótákat tanítgattak neki, és nagy sikere volt, amikor visszaénekelte nekik szinte hibátlanul. Miután elmentek, fellélegezhetett kicsit a falu. Aztán hamarosan jött a következő hullám. A második csapat  bekvártélyozott orosz katona már barátságosabban viselkedett.

A parancsnok ezúttal apám nagybátyánál rendezkedett be. Apám átment hozzájuk, ahol a katonáknak előadta a korábban tanult nótákat. A végén egyre nagyobb sikere lett. A maradék pár napban, amíg ott voltak, esténként az Ő rögtönzött orosz nóta estje volt a szenzáció a tisztek köreiben. Teletömték a zsebeit front pénzzel, amit amúgy sem tudtak volna elkölteni sehol a környéken. Ilyenkor kapott egy-egy darabka kenyeret is, aminek abban a pillanatban nagyobb hasznát látta a családdal együtt.

Aztán a háború után fordult a kocka. A front alatt csak értéktelen színes papírnak titulált pénzeknek, amit Apám összedalolászott, hirtelen értéke lett. Nagyapám összeszedte, elment a városba és kifizette belőle, a házra még a háború előtt felvett hitelét.

Nagy becsülete lett az öregemnek a családban.

Apám emlékére.

Tibcsi bácsi