Kisiskoláskor (6-10 év)

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

A gatyaidomár

PDF Nyomtatás E-mail
A gyermekkor gyöngyszemei

gyermekkorom történeteSzeretek én is vissza emlékezni a gyermekkoromra. Sok dolog homályba vész már, de van egy-két történet, melyet még ma is úgy látok magam előtt, mint ha tegnap lett volna.

A hatvanas évek vége felé jártunk, én hatodikos nagyiskolás voltam már. Nyári szünet volt. Akkoriban még a Tv-ben alig volt valami műsor. Mivel falun laktunk, állandóan az udvaron, az utcán lebzseltünk, vagy a szomszéd gyerekekkel összeállva találtunk ki elfoglaltságokat, játékokat. Azon a héten vezették be hozzánk a vezetékes vizet, elsők között a faluban,  és egyenlőre nagyon lekötött ez a nagyszerű találmány. Nem kellett többé vizet húznom a kútból hál' Istennek. A kerti csappal játszadoztam, amire apám szerelt egy pár méteres gumislagot. Pont elért a homokozóig, így rögtön szökőkutat kezdtem építeni homokból. A csövet szépen beástam és a szökőkút közepén felhoztam. Óvatosan megnyitottam a csapot és a szökőkutam közepén vidáman bugyogni kezdett a víz. Roppant büszke voltam magamra. Megmutattam Apunak, aki megdicsérte a munkámat, majd elsietett, mert átjöttek a Teri nénémék megcsodálni a vezetékes vizet, na meg hogy egy kis beszélgetéssel üssék el a szép vasárnap délutánt.

 

Velem nem foglalkoztak. A bátyám elment a tóra a haverjaival fürödni, így nem volt kinek dicsekedjek nagyszerű művemmel. Azaz a portán belül nem, de meghallottam, hogy kint vannak az utcán a szomszéd kis srácok. A 4 éves Karcsika és az 5 éves Béluka. Mindjárt kikiáltottam nekik, hogy jöjjenek csak át, mutatok valamit. Jobb híján ők voltak az én kis játszótársaim. Nagyon szerettem velük játszani. Különösen azért, mivel én voltam a főnök mindenben. Itt volt egy új lehetőség, hogy fényezzem előttük magamat, és ezt nem hagyhattam ki. Jöttek is mindjárt az én hűséges kis cimboráim. Csak úgy lebegett rajtuk a kis glottó, csattogott a kis talpuk a járdán! Mondjuk, nekem már volt fecske fürdőnadrágom, de azon kívül rajtam sem volt más. Otthon, ha jó idő volt, szinte egész nyáron mezítláb voltunk egy szál gatyában mi gyerekek.

Ámultak-bámultak, amikor meglátták a szökőkutamat! Nem értették, hogy honnan jön a víz. Én mindjárt megtoldottam egy kis lódítással, hogy forrást találtam és onnan jön. A két kis srác be is nyalta rögtön és még nagyobb csodálattal néztek rám. Na ezen fölbuzdulva, tovább ütöttem a vasat, amíg meleg.

-Ezt nézzétek meg, mit tudok! -kiáltottam lelkesen és előadtam az előző nap felfedezett legújabb tudományomat, azaz megmozgattam nekik a fülemet, ahogy az elefánt szokta. Erre is nagyon büszke voltam, mivel egyedül nekem ment ez a családban. Lett nagy kacagás. Mindjárt ők is megpróbálták, de persze nem sok sikerrel. Hanem erre Karcsikának, a kis négy éves csibésznek ekkor eszébe jutott valami és felkiáltott boldogan:

-Én is tudok ilyet, csak nem a fülemmel!

Majd elénk állt, kicsit lehajtott fejjel koncentrált, miközben a glótgatyája elejét bámulta, mint amikor pisilni szokott. Egyszer csak fölemelkedett a gatya eleje, ahogy elkezdett neki hegyeskedni a micsodája.

-Áááá, ez is valami!?-mondtam kicsit irigykedve.

-Várj csak, várj csak! Ezt nézd, mozgatni is tudom! - mondta türelmetlenül, és valóban. Elkezdett föl le mozogni a gatya eleje.

Na ezen már én is elámultam. Mivel gyakran szoktam ugratni is kis barátaimat, éreztem, hogy ez megint egy jó móka lesz.

-Szaladj be, mutasd meg Mari néninek! (vagyis anyámnak) -mondtam neki kaján vigyorral, mert én már tudtam nagy gyerekként, hogy az ember nemi szerve amolyan tabu téma.

A kis bohóc boldogan rohant be a nyári konyhába, hogy eldicsekedjen ott is a tudományával.

-Idenézzen Mari néni, mozog a gatya!-hallottuk a rikkantását. Bent először döbbent csend lett. Majd hallottuk, hogy anyám azt mondja Karcsikának:

-Nagyon ügyes vagy Karcsika, most menj vissza játszani a gyerekekhez!

Karcsika elégedett vigyorral az arcán jött elő a konyha ajtaja mögül. Ekkor harsány nevetés csapott fel odabent. A szüleim és nagynénémék nem bírták tovább kacagás nélkül.

Karcsika értetlenül nézett egy darabig, különösen, hogy én is jót nevettem rajta. Aztán elfeledve az egészet, tovább játszottunk a szökőkutammal.

Ettől kezdve az összes felnőtt arca felderült az utcában, ha meglátta a "gatya mozgató Karcsikát". Mi ezután otthon egymás között csak "Kancsikának" hívtuk, ha róla beszéltünk.

Nem tudom, vajon ma is tudja-e még ezt a mutatványát Karcsi barátom, vagy már el is feledte?

Így történt, régen volt, talán igaz sem volt.

Dodi

 

 

 

 

 
Hirdetés